HEO

Ha szétnézek magam körül kis hazánkban - de akár a tágabb nagyvilágban is -, s betekintek a közélet bugyraiba, rendre olyan érzésem támad, mintha egy Fradi-Újpest rangadó kellős közepébe csöppentem volna. Egyenest a két szurkolótábor közé.
Persze, ha ezt olvasod, már egyből ki is kéred magadnak, hogy ne hasonlítsalak már a NERencvároshoz, és hogy lila, meg semmilyen más színű majom sem vagy. És igen, igazad van, tény, hogy ez is, mint minden hasonlat, sántít egy kicsit. No, uccu neki, keresek is másikat.

Szóval olyan ez, mintha két egymás felé rohanó vonat között állnék a sínen, megkötözve, tehetetlenül várva az ütközést. Vagyis nem, nem, mert ezek nem egymás felé vágtatnak, hanem két különböző irányba, két külön szakadékba, s engem mindkettőbe magukkal rántanak.
Ám ez is rossz hasonlat, mert már hogy a fenébe zuhanhatnék két külön szakadékba egyszerre?!

Viszont akkor mi az amit érzek, ha nem huligánoktól hangos futballmeccs, ha nem ön- és közsorsrontó vonatok tébolyult násza?

Tiszta bolondokháza!
Nézd csak, a rácson túl ott sétál egy időutazó, a jövőt ismerő, amott egy próféta, a világbéke tudója, meg egy Napóleon, a korzikai rém. Odébb megannyi Viktor, mind korrupt köpcös. Péterek hada, nárcisztikus hazaárulók. Donaldok, narancshajú pszichopaták kompániája. Vlagyimirok, véreskezű diktátorok. Zselék, kábszeres halálkufár pojácák. Emmanuelek, Rothschild-gyerek mindegyszálig. Ursulák, számító globalista/Pfizer-ügynökök garmadája…
És még-még, nagyon sok tábor egy őrületben.

Ott van mindenki, csak te nem.

Ám most ők néznek rád! Ujjal mutatnak vádlón feléd, s a rácsot rángatják vadul: - Tartoznod kell valahova! Velünk vagy ellenünk, nincs középút!

© Hajdú Ervin Ottó
2025