HEO

A szavak nem a valóságot írják le. Azt mondod: – Kék az ég! – erre én: – De milyen kék? Tengerkék, viharkék, tintakék, királykék, éjkék, ciánkék, babakék, türkizkék, búzavirágkék, szederkék, áfonyakék, kökénykék, szilvakék, fecskekék, pávakék, hupikék, acélkék, indigókék, provanszi kék, skandinávkék, oroszkék …?

Ezután szép sorban megegyezünk abban – egy színskálát lapozgatva –, hogy melyik kék milyen is, és a végén te rá is böksz az egyikre, hogy valami ilyesmire gondoltál. Rendben, de én még mindig nem tudhatom teljes bizonyossággal, hogy valójában mit is látsz te pontosan, mert te másként látod az eget onnan, mint én innen, hisz más-más utat jár be a fény fölöttünk a légben mire odaér hozzád és ide hozzám, és eleve, a szemünkben is másként törik meg kék sugara, más-más idegsejteket izgatva.

Vagy húsz különböző kék szín nevét soroltam föl neked az imént, de ez mind semmi, talán te is olvastál már arról, hogy Munkácsy egy alkalommal pár óra leforgása alatt ötszázhetvenkét árnyalatát festette le a kéknek. Szavaiddal te is, mint egy festő – tehetségedhez mérten, így vagy úgy –, próbálod lefesteni azon világ minden árnyalatát, amelyet te a saját állványod mögül látsz. Ám ahogy a festő sem hiszi el, hogy festménye maga a valóság, te is kételkedj alkotásodban. Az csak egy festmény, adott pillanatod vászonra álmodott impressziója. Más perspektívából, más időben, s főleg más ecsettel merőben más mű született volna.

Lett légyen hát bármilyen szép is saját vászonképed, közönségednek tetsző, ne légy rabja, hisz alkotásod keretet szab létednek. A valóság túlnyúlik e kereten, mindig színesebb, összetettebb, le nem festhető, szavakkal le nem írható. Lépj túl te is szavaid keretén!

© Hajdú Ervin Ottó
2024
Illusztráció, alap fotó: pexels.com | Suzy Hazelwood